MWC2011: újdonságok a Marvell háza tájáról

A Marvell standján elsősorban szoftvereket mutattak be, a legtöbb az adatok szinkronizálását és külső tárhelyre való feltöltését célozta meg. Ami igazán érdekes volt, az a Hipshare nevű vezetéknélküli adattároló megoldás és a Kinoma Play névre hallgató fejlesztőkörnyezet.

A Hipshare Mediacaster névre hallgató szinkronizációs és adattárolási megoldást nem a Marvell, hanem egy Axentra nevű külsős cég fejleszti. Egy belső tárhellyel szerelt dokkolóról van szó, amelyet egy tetszőleges WiFi-routerre csatlakoztatva bírhatunk működésre; az eszközeink pedig szintén vezeték nélküli kapcsolaton keresztül kommunikálhatnak vele. Az állvány néhány fizikai bemenettel is rendelkezik: találunk rajta egy iPod/iPad csatlakozót, egy USB3.0 bemenetet, egy kártyaolvasót és egy eSATA portot. A feltöltött ifájlokat nternet segítségével is elérhetjük, ráadásul a használathoz semmilyen konfiguráció nem szükséges. A csatlakoztatott eszközök egymást is látják, bármelyikről elérhetjük a többi tartalmát. Ki is próbáltam a szinkronizálást, nagyon jól működik a dolog, ráadásul jól is jöhet egy olyan háztartásban, ahol sok az adathordozó; a megjelenés dátumáról és az árról sajnos nem volt információ.

Így néz ki a Kinoma Play egy készüléken futtatva
Így néz ki a Kinoma Play egy készüléken futtatva

A másik érdekesség a Kinoma Play névre hallgató szolgáltatás, amely egy speciális fejlesztőkörnyezetet takar. A lényege, hogy az alkalmazásainkat csak egyszer kell a Kinoma SDK-ban megírnunk, melyet ez után bármilyen rendszeren futtathatunk, amely a keretrendszer támogatását élvezi. Jelenleg két ilyen mobil operációs rendszer van, az Android és a Windows Mobile 6.5 (utóbbit inkább nem kommentálnám), a programok futtatásához pedig természetesen a Kinoma rendszert is el kell indítanunk a telefonunkon. Érdekesnek tűnik a dolog, túl sok információt azonban nem sikerült megtudnom: dolgoznak a további platformok támogatásán, a hardveres szükségletekről nem tudtak nyilatkozni, ezekből is látszik, hogy kezdetleges stádiumban van a dolog. Kicsit szkeptikus vagyok a Kinomával kapcsolatban, lévén egy natív nyelven megírt alkalmazás mindig jobban fog futni, mint egy "cross-platform" program, amelyhez párhuzamosan mennie kell egy futtatókörnyezetnek is. Ettől függetlenül érdekes kezdeményezés, magát a fejlesztést nem lehetett kipróbálni, viszont a programok futtatását igen; a bemutatott zenelejátszó alkalmazás akadásmentesen működött, viszont nyilván egy erre az alkalmora optimalizált szoftverről van szó, a konkrét véleményalkotással várok a hivatalos kiadásig. A téma iránt érdeklődőknek javaslom a hivatalos oldalt, ahol fel lehet iratkozni a Kinoma Play bétatesztjére.

Hirdetés