MWC2012: Gameloft interjú a játékok jövőjéről

A Gameloft mindig is egy teljesen külön kategóriába sorolható cég volt számunkra. Nap mint nap találkoztunk velük a játékaikon keresztül, közös kapcsolatunk pedig régre nyúlik vissza, hiszen 2004 környékén már nagy örömmel játszottam a különféle javás játékaikkal a Nokia 3510i-men. Viszont a cég Magyarországon pár hónappal ezelőttig gyakorlatilag egyáltalán nem volt jelen, egy sokat utazgató képviselőn kívül senki nem volt, akit kereshettünk volna, ha kérdésünk volt. Épp ezért nem is nagyon volt.

Pár hónapja azonban egy francia úriember képében dedikált képviselő érkezett hazánkba, egy magyar PR-ügynökség pedig nyakába vette Gameloft népszerűsítésének feladatát. Így történt, hogy nekünk a kisujjunkat sem kellett mozdítanunk ahhoz, hogy készíthessünk egy interjút Cyril Guilleminot-vel, a cég Francia és Benelux államokbeli igazgatójával, aki a reggeli órákban is érdekes interjúalanynak bizonyult. Beszélgettünk arról, hogy vannak-e előnyei a két és négymagos okostelefonoknak, mennyi idő egy játékot kifejleszteni, milyen nagy a Gameloft, mik a terveik és mi a véleményünk a Cloud-gamingről mobil eszközkön.

Az interjú véleményünk szerint érdekesre sikerült, ajánljuk a megtekintését!

Főtámogatónk az Emporia Telecom. Köszönjük.

Előzmények

Hirdetés