MWC2012: debütált a Sony Xperia U

Az MWC előtti este a Sony az Xperia P mellett az Xperia U-t is bemutatta, amely az Xperia S-sel kiegészülő trió legkisebb tagja. A Sony igyekezett ennél a készüléknél az Xperia S formavilágát továbbvinni, aminek legjellemzőbb része a kijező alatt található átlátszó sáv. Ez az Xperia S esetén fehér világítást kapott, a U-nál viszont több színű is lehet, attól függően, hogy ki hív minket, milyen képeket nézegetünk a galériában, vagy éppen milyen zenét hallgatunk.

Ez a színesség a burkolaton is tetten érhető, három árnyalatban lehet majd kapni a telefont, amelynek alsó része (a világító sáv alatti elem) cserélhető. Minden Xperia U dobozában lesz egy ilyen plusz "sapka", de külön is meg lehet majd venni ezeket. Az 1 GHz-es, kétmagos processzorral szerelt masina 5 megapixeles kamerát kapott, amely 720p-s videofelvételek rögzítésére is alkalmas. Egyelőre ez a modell is 2.3-as Androiddal érkezik a második negyedév közepén, ám ennek frissítését is hamar ígéri a gyártó. Az Xperia U és a P egyszerre kerül majd a boltok polcaira.

A 3,5 inches kijelző finom, 854x480 pixeles felbontást kapott a RAM 512 MB, a felhasználói terület pedig 8 gigabájtos. Az akkumulátor 1320 mAh teljesítményű, ez szerényebb produkciót tesz azonban lehetővé, mint az Xperia P esetén. A Sony 45 órás zenelejátszási időt ígér. A készülékben van DLNA, FM-rádió, Mobile Bravia Engine, vaku, illetve a cég nagyon büszke arra, hogy kifejezetten hangosan tudnak megszólalni a külső hangszórók. Memóriabővítés azonban ebben a készülékben sincsen, az új Xperia család egyik tagja sem fogad magába microSD-t.

Főtámogatónk az Emporia Telecom. Köszönjük.
  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Hirdetés