MWC2013: öt hüvelykes gépekkel is jön az Alcatel

Idén is megrendezésre került a Mobile World Congress, melyen szinte minden nagy gyártó tiszteletét teszi. Az Alcatel sem maradhatott ki a forgatagból, így a 2013-as MWC-re külön standdal és sajtótékékoztatóval készültek. A gyártó igyekszik visszatérni a köztudatba, és elfoglalni régi szép időkben birtokolt előkelő helyezését. Ennek eredményeképpen nem csupán Androidot futtató modellekkel készültek, hanem már Firefox OS-sel kompatilibis készülék is napvilágot látott One Touch Fire néven. A droidos darab viszont nagyot durranthat, hiszen a One Touch Idol X minden téren a felsőkategóriát ostromolja.

A piaci változások szele azonban egyre erősebben fúj, hiszen az először még örültségnek tűnő Samsung Galaxy Note igazi lavinát indított el, és azóta számos óriási kijelzővel szerelt phablet látott napvilágot. Éppen ezért az Alcatelnek is fel kellett kötni a nem létező gatyamadzagot, hiszen ha komolyan gondolják a nagyobb piaci részesedés megszerzését, akkor bizony minden téren elő kell rukkolni meghatározó termékekkel. Itt jön képbe a Sribe széria, mely már az 5 hüvelykes megjelenítővel szerelt konkurens masinákat támadja, ráadásul mindkettő verzióhoz kapható egy, az Apple Smartcover megoldásához kísértetiesen hasonlító MagicFlip mágneses tok is. Az Alcatel egyébként figyelt a több SIM-mel dolgozó felhasználókra is, így minden Scribe vonalat követő eszköz egy- és kétkártyás változatban is elérhető lesz.

A 144 x 75 x 8,5 milliméteres és 135 grammos Alcatel OT Scribe HD-t nevéből adódóan egy 1280 x 720 pixel felbontású 5 hüvelykes IPS-LCD kijelzővel szerelték fel (294 PPI), a betekintési szög abszolút rendben van, mint ahogy a képernyő fényerének erősségében sem lehet kivetnivalót találni. Az 1,2 GHz-en zakatoló négymagos processzor és az 1 GB RAM minden szükséges feladatot képes ellátni, bár talán nem ártott volna dupla ekkora RAM-mal felszerelni ezt a terméket, továbbá a belső tárhely mérete is csak 4 GB, habár ezt plusz 32 GB-tal bármikor ki tudjuk bővíteni. A hátul helyet kapó kamera felbontása 8 megapixel, de a fotóoptikán kívül kapunk még 4.0-ás verziószámú Bluetooth chipet és A-GPS egységet is. Az Android 4.1 Jelly Bean alapokon nyugvó (habár a megjelenéskor már 4.2-t futtató) Alcatel OT Scribe HD várhatóan 2013 harmadik negyedévétől lesz megvásárolható, a HD   modell kizárólag 21 Mbps letöltési sebességet tud elérni, ám létezik belőle LTE verzió is, mely már a leggyorsabb mobilinternet elérésére is képes.

Az Alcatel OT Scribe HD kistestvérének tekinthető az Alcatel OT Scribe Easy, mely egészen visszafogott, nagyjából 130 dolláros (körülbelül 30 ezer forintos) árral kecsegtet, ám természetesen a kedvezőbb árcímke mellé redukált tudás társul. A szintén 5 hüvelykes "kistestvér" kijelzőjének felbontása 800 x 480 pixel (186 PPI), melyet a 1,2 GHz-es kétmagos processzor viszonylag problémamentesen meg tud hajtani. RAM-ból 512 MB jutott, a fő kameramodul pedig 5 megapixeles alkotásokat tud megörökíteni, videók tekintetében pedig maximum HD felbontás engedélyezett. A Scribe Easy belső tárhelye mindössze 2 GB, ám ezt is szabadon bővíthetjük akár 32 GB-os microSD kártyával. Az Android 4.2-vel napvilágot látó gyengébbik verzió várhatóan márciusban érkezik először Oroszországba, majd utána Európába is.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés