MWC2013: magyar jelenlét a kiállításon

A korábbi években is találkoztunk magyar cégekkel a kiállításon, melyek közül többen idén is jelen voltak. A 8-as csarnok egyik csücskében azonban hazánk címerét fedeztük fel, mint kiderült, nem véletlenül: a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) támogatásával három magyar cég is bemutatkozott a kiállításon.

A 3G Multimédia Kft. white label zenei technológiái mindössze másfél év piaci jelenlét alatt Közép-Európában, Ázsiában és a Közel-Keleten 5 nemzetközi mobilszolgáltató (Magyar Telekom, Mobily, Zain, Umniah, KCell) saját szolgáltatásai közé kerültek be. A 3 képernyőn (PC, okostelefon/tablet, okos TV) és szinte minden elterjedt platformon futó, brand-elhető, interaktív zenei élményt nyújtó rendszer mellett a cég az idei évben belépett a háttérzenei piacra. A belső termék- és üzletfejlesztéssel a régióban egyedülálló, magas szintű megoldást hozott létre. Ennek segítségével nem csak csökkenthetők a költségek, de egy különleges háttérzenei katalógus használatával növelhető az ügyfelek komfortérzete, vásárlási kedve is. Az akár okostelefonról is kezelhető szolgáltatásnak Magyarországon elsők között a Tesco szavazott bizalmat kiterjedt üzlethálózatával.

A BHE Bonn Hungary Kft. több mint 20 éve fejleszt és gyárt mikrohullámú berendezéseket mobil szolgáltatók mellett légiközlekedési és űripari cégek, valamint állami szervezetek számára. A cég jelenleg 4 kontinens közel 30 országába exportál különböző saját fejlesztésű megoldásokat ezen a területen, melynek eredményeképpen múlt évben megnyerte az Év Exportőre Díjat. A Barcelonában 2013. Február 25. – 28. között megrendezett kiállításon a cég legújabb fejlesztésű LTE, UMTS, DCS, GSM és TETRA jelismétlő berendezéseivel és passzív eszközeivel jelenik meg. A kiállítás ezen kívül lehetőséget kínál a látogatóknak, hogy megismerkedjenek a BHE tesztelést és üzemeltetést támogató megoldásaival, mint például a programozható csillapítómátrixaival, illetve hálózatfelügyeleti szoftvercsomagjával.

Magyarország egyik vezető szoftver- és mobilalkalmazás fejlesztő cége, az ITware Kft az idei kiállításon több újdonságot is bemutat a nemzetközi közönségnek. A vásáron debütál majd az ITware legújabb applikációja, az EVENTware multimédiás programajánló mobilalkalmazás, mely interaktív módon egyesíti a közösségi hálók és a programújságok erejét, valamint az NG-BOSS újgenerációs számlázási rendszer is, mely a teljes telekommunikációs számlázási folyamatot lefedi. A kiállításon a két nóvum mellett többek között az AGENTware értékesítést támogató rendszerrel is találkozhat a szakma, melynek köszönhetően az üzletkötők búcsút inthetnek a papírmunkáknak és az adminisztrációval töltött hosszú óráknak. „Bízunk benne, hogy hazai innovációink idén is ismertté válhatnak a világ számára, és a korábban, például a Japán piacon szerzett tapasztalatunkat új területeken is hasznosíthatjuk” – mondta el Dankó Sándor, az ITware Kft. ügyvezető igazgatója.

A HITA által szervezett komplex program egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai vállalkozásoknak: a rendezvény ideje alatt az Enterprise Europe Network hálózat szervezésében három napos üzletember találkozó kerül megrendezésre, melyen 2012-ben 27 országból több mint 500 cég vett részt, közel 1000 tárgyalást lebonyolítva. A regisztrált cégek előre megszervezett kétoldalú tárgyalásokon vehetnek részt és a regisztrációs díj fejében cégenként egy ingyenes kiállítási belépőt is kapnak. Csakúgy, mint az elmúlt évben, idén is 8 magyar cég regisztrált be az üzletember találkozóra, ezzel jelentősen megnövelve a sikeres üzletkötés esélyeit. Az első siker már a program előtt megszületett, hiszen idén az üzletember találkozó rendezvény applikációját az egyik beregisztrált hazai cég, az Attrecto készítette el. Mindemellett az iCatapult üzleti- és technológiai fejlesztő központ a Mobile World Congress-en is bemutatja az érdeklődőknek idén februárban elindított programját, mely hozzásegíti a magyarországi induló technológiai vállalkozásokat a nemzetközi piacra való sikeres kilépéshez.

Előzmények

Hirdetés