MWC 2014: Miért csak Amerikában kapható a Kyocera Torque?

Mindenki ezt kérdezi tőlünk - mondta a Kyocera standjánál a cég illetékese, amikor feltettem neki a címben szereplő kérdést. Talán majd nemsokára, tette hozzá, de a Kyocera egyelőre csak Japánban és az Egyesült Államokban forgalmazza termékeit, Európába eddig be sem tették a lábukat. Igaz, az Oppo is így van ezzel, de ezek a cégek pont azért jönnek el az MWC-re, hogy olyan partnereket találjanak, akikkel karöltve elkezdődhetnek az európai hódítások.


[+]

A Torque tipikusan egy olyan telefon, aminek lenne helye hazánkban is. Egy kézzel könnyen kezelhető, hiszen csak 4 inches kijelzőt kapott. Mégsem egy gyenge masina, hiszen  Qualcomm Snapdragon 600-as proci dolgozik benne és hajtja meg a WVGA felbontású kijelzőt. Mindezeken túlmenően képes 4G hálózatokon is működni, de ami a legfontosabb, hogy vízálló, túléli a betonra való ledobást majdnem két méteres magasságból és szennyeződés (por, homok, sár) semmiféle körülmények között nem kerülhet a készüléktestbe.


[+]

Ráadásul ez nem is egy vadonatúj modell, hiszen már tavaly márciusban a boltok polcaira került, de még mindig abszolút versenyképesnek tekinthető. 330 dolláros árával is versenyképes lehetne a hazai piacon, de a Kyocera felbukkanására itthon még sajnos várnunk kell.

Azóta történt

Hirdetés