MWC 2014: Bemutatkozott a Nokia X család

A szóbeszéd beigazolódott, az elmúlt évek során a Windows Phone platformra fókuszáló Nokia androidos készülékeket mutatott be a Mobile World Congress első napján. A helyzet azért nem ennyire fekete és fehér: az X család tagjai az AOSP-re épülnek (a rövidítés az Android Open Source Project szavakat takarja, ez a Google által karban tartott platform nyílt forráskódú fejezete), Microsoft és Nokia szolgáltatásokra fókuszálva. Stephen Elop, a Nokia első embere ki is jelentette, hogy az X család tagjai többek között arra szolgálnak, hogy a Microsoft felé tereljék a felhasználókat.


Nokia X

A finnek a Google szolgáltatásait a Microsoft megoldásaira cserélték, így az androidos készülékeken megszokott alap funkcionalitás (a Gmailtől kezdve a Calendaron át a Chrome-ig) nem lesz megtalálható az eszközökön. Ez azt is jelenti, hogy a Play Store alkalmazásbolt is hiánycikk lesz (helyette kapjuk a Nokia Store-t), és bár lehetséges külső forrásból származó appokat telepíteni, a helyes működés nem garantált, hiszen a Google szolgáltatásoknak búcsút mondtak a finnek. Az alkalmazásboltban már a start pillanatában elérhető lesz többek között a LINE Free Voice and Messages, a LINE Camera, a LINE Bubble, a Picsart, a BBM, a Plants vs. Zombies 2, a Real Football 2014, a Spotify, a Swiftkey, a Twitter, a Viber, a Vine és a WeChat.


Nokia X

A Nokia Store mellett számos exkluzív szolgáltatással rendelkeznek az eszközök. Többek között előre telepített MixRadio, Skype (egy hónapos korlátlan előfizetéssel) és OneDrive (7 GB ajándék tárhellyel) várja a vásárlókat, extraként a finn vállalat remekbe szabott térképszolgáltatása, a Here Maps is elérhető a készülékeken. A UI valahol az Asha és a Windows Phone között helyezkedik el, csempés főképernyővel és Fastlane szolgáltatással; utóbbi az alkalmazások közti váltást és a múltbeli események számon tartását teszi könnyebbé.


Nokia XL

A sajtótájékoztatón három készülékről hullott le a lepel; sajnos a részletes specifikációról nem esett szó. A legkisebb modellek az X és X+ nevet kapták, a kijelző 4 hüvelykes képátlójú, IPS technológiát használ, a felbontása 480 x 800 képpontos. A műanyag házba csomagolt telefonok hat színben (fekete, kék, zöld, rózsaszín, fehér és sárga) lesznek elérhetőek, 3 megapixeles hátlapi kamerával szerelve. Mindkét telefon egy kétmagos, magonként 1 GHz órajelű processzort tartalmazó Snapdragon SoC-re épül, az X esetén 512 MB, az X+ esetén 768 MB RAM-ról beszélhetünk. A készenléti idő 2G-n lógva legfeljebb 28,5 nap, harmadik generációs hálózatra váltva pedig 22 nap. Az X és az X+ két SIM-kártyás változatban is piacra kerül majd, az ajánlott felhasználói ár 89 euro (27500 forint) és 99 euro (30700 forint) körül alakulhat majd.


Nokia X

A trió legnagyobb tagja az XL névre hallgat, 5 hüvelykes képátlójú IPS kijelzővel rendelkezik. A megjelenítő felbontása 480 x 800 képpontos, ami alig 187 ppi pixelsűrűséget jelent. A szintén kétmagos processzorral (magonként 1 GHz órajel mellett) szerelt telefon 768 MB RAM-mal van megpakolva, 5 megapixeles, LED villanóval és autofókusszal megtámogatott hátlapi kamerával és 2 megapixeles előlapi fényképezővel rendelkezik. A Nokia XL szintén elérhető lesz dual SIM változatban is. Az akkumulátor egy feltöltéssel 2G-n 41 napos, 3G-n 26 napos készenléti idővel rendelkezik. A második negyedév során piacra kerülő készülék várható ára 109 euro, ami 33800 magyar forintnak felel meg.

A készülékekről természetesen videót is vettünk, mely fent látható.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

  • KitKat-alapú a Nokia Normandy

    A Nokia várhatóan a telefonos részlegének eladása után is tovább folytatja az Android-alapú készülékeinek fejlesztését.

Hirdetés