MWC 2016: Kicsit a török világban is jártunk

A Vestel egy olyan cég, aminek termékei kizárólag Törökországban érhetőek el. Ettől függetlenül érdekes volt a standjuknál járni, hiszen a telefonokat körbemutogató úriember meglehetősen érdekes dolgokat mondott. A képeken is látható, Venus V3 5570 néven futó okostelefon ugyanis tudásához képest elég drága, hiszen 400 euróba kerül, ami járulékos költségek nélkül átszámolva 122 ezer forintot jelent.


[+]

Pedig sem az 5,5 hüvelykes, Full HD felbontású IPS panel, sem pedig a hozzá tartozó Snapdragon 615 chipset nem indokolná ezt az árcímkét, nem beszélve a 2 GB-nyi rendszermemóriáról, hiszen ennél ebben az ársávban már jobb ajánlatot is láttunk. Ezen egyébként a microSD-vel bővíthető 32 GB-os adattároló sem tud segíteni, plusz a nyolcmagos processzor és az Adreno 405 GPU sem ad magyarázatot rá.


[+]

A beszélgetés során viszont kiderült, hogy Törökországban védik a hazai forgalmazókat, gyártókat, és igazából nincs nagy versenyhelyzet, mivel összesen csak két igazán nagy szolgáltatónál kaphatók a telefonok, szóval ahogy az illetékes fogalmazott: "úgy árazzák a termékeket, ahogy akarják". Nyilván egy európai piacra való betörés más gondolkodásmódot vonna maga után, és "meg is tehetnék, hogy olcsóbban szállítják a kütyüket", de egyelőre nem éri meg neki.


[+]

Tény, hogy a 157,3 x 77,9 x 8,2 milliméteres paraméterekkel, 13/8 megapixeles kamerával ellátott masina ennyiért az öreg kontinens más országaiban nem lenne kelendő, nem is várható, hogy a hazai földet a közeljövőben elhagyná a cég.

A 2016-os MWC-re kijutásunkat támogattákAlcatel One TouchTelekom

Azóta történt

  • MWC 2017: A firai Venus

    Mutatós török telefon került a kezeink közé a Qualcomm standján. Matt fekete fémház, rengeteg RAM és bőséges tárhely jár a középkategóriás SoC mellé.

Előzmények

Hirdetés