MWC 2017: Bemutatkozott a Vernee új csúcskészüléke

Dedikált sajtórendezvényre ugyan nem került sor a Vernee standjánál, azonban az első piaci forgalomban is megjelenő MediaTek Helio X30-as készülék azért megtalálható. Az Apollo sorozat a Lite-tal nyitott, majd nem kevés várakozás után a Gulf Information Technology Exhibition 2016-on az Apollo is bemutatkozott Dubajban, a MediaTekkel közösen kiállított standon. Az Apollókra jellemző a nyers erő demonstrálása, amihez egyébként szintén nyers Androidot mellékelnek.

Az első Apollo: Vernee Apollo Lite
Az első Apollo: Vernee Apollo Lite [+]

Az ingerszegény rendszeren kívül nem is volt nagyon kivetni valónk az elődmodellel szemben sem, az Apollo 2 pedig szintén meggyőzően hangzik, nem mellesleg a MediaTek új csúcslapkájával szerelt első készülék, amely forgalomba kerül. A tízmagos Helio X30 a TSMC 10 nanométeres FinFET node-ján készül és továbbra is a MediaTek egyedi Coherence System Interconnect összekapcsolását alkalmazza.

A MediaTek második generációs tízmagos SoC-ja referenciaértéken (meg az Apollo 2-ben is) egy kétmagos, 2,8 GHz-re húzott Artemis (Cortex-A73) halmazt, négy darab 2,2 GHz-es és négy 2 GHz-re skálázott Cortex-A53-as klasztert foglal magába. A háromklaszteres deca-core lapka heterogén multiprocesszálással tervezett big.LITTLE architektúrára épül, a gyártástechnológiának köszönhetően pedig azzal együtt is kedvezőbb az előállítási költsége, hogy jelentősen nagyobb teljesítményt mutat fel.

Vernee Apollo
Vernee Apollo (forrás: Vernee) [+]

A Vernee Apollo 2 kétféle memóriakiosztásban érhető el, az alapmodellben a Helio X30-at 6 GB rendszermemória szolgálja ki, míg a prémium verzió 8 GB-nyi LPDDR4-es RAM-ot kap kihasználva a lapka képességeit. Számítási kapacitásból valószínűleg nem lesz hiány, ahogy tárhelyből sem: 64 és 128 GB-os verzió készül. A grafikus feladatok ellátását már nem az ARM-féle megoldás biztosítja, hanem az energiahatékonyabb PowerVR IGP.


[+]

Az Apollo 2 szintén 5,5 hüvelykes FHD felbontású kijelzőt kap, aránylag keskeny kávákkal, noha ez ügyben kénytelenek vagyunk a fotókra hagyatkozni, mivel a készülék prototípusát még nem lehet bekapcsolni. Az anyaghasználat ismét a fémet preferálja, a dizájn viszont nem kiemelkedő, ennek ellenére egyébként mutatós. A hátlap felületét két antennakilépés töri meg, a bal felső sarokban pedig a 16 megapixeles Sony IMX298-as kamera és a kéttónusú LED villanó, míg előre 8 megapixeles modul került.


[+]

Az ujjlenyomat-olvasó viszont ezúttal az előlapra szerelt, lenyomható kialakítású, fizikai home gombban kapott helyet. A telep méretéről nem kaptunk információt, azt viszont tudjuk, hogy Type-C USB csatlakozón keresztül tölthető, akár rohamtempóban is, valamint láthatóan a jack csatlakozót sem spórolták le. A 7.1-es Androiddal érkező készülék vélhetően ismét nagyon agresszív árazással kerül piacra, plusz B20-as LTE támogatással, ami így igen meggyőző összképet mutat.

A 2016-os MWC-re kijutásunkat támogattákEuStock.euTelekom

Azóta történt

  • Vernee Mars Pro - a bolygó másik oldala

    A Vernee modellfrissítése vastagabb hardvert és akkumulátort nyújt, az árcímke viszont kedvezőbb lett, ami kárpótol a továbbra is kissé ingerszegény megoldásért.

Előzmények

Hirdetés