MWC 2023: Több száz méteres hatótávú hőkamerát tett a telefonba az AGM

A G2 Guardian nevű, strapabíró eszköz hamarosan piacra kerül, erőteljes hangszóróval és jókora akkumulátorral rendelkezik.

Az AGM felénk egy egyelőre nemigen ismert gyártó, alapvetően strapatelefonokkal foglalkoznak. Az idei kiállításon bemutatkozott a G2 Guardian, ami a cég jelenlegi csúcsmodellje, ezért aztán rendelkezik néhány különleges extrával, elsősorban a hátlapra tett hőkamera érdemel figyelmet, amely a többi hasonló telefonnal szemben nagyságrendekkel többet kínál, mert 500 méterről is meg tudja állapítani a hőmérsékletet.


[+]

A gyártó illetékese nem árulta el, hogy milyen szenzort használnak ehhez, de egy jóval szűkebb látószögű kamerát kapunk, amellyel jóval messzebb levő tárgyak hőmérséklete is mérhető. Ezt persze érdemes lenne a gyakorlatban is kipróbálni, de az AGM standján ott voltak a korábbi modellek is, amelyek nagyjából azt a technológiát használják, amiket mi is ismerünk CAT és Ulefone mobilokból, magyarán volt lehetőség őket ott összehasonlítani, az eredmény pedig ilyen:

Balra egy korábbi, jobbra a friss modell
Balra egy korábbi, jobbra a friss modell [+]

Az AGM azt mondja, hogy vadászati célból kifejlesztett hőkamerát tettek a telefonba, ez meg is látszik a készülék 929 dolláros árán. Az eszköz mérete is tekintélyesek, egy 6,58 inches, Full HD felbontású, 120 Hz-es IPS panel szállítja a vizuális információkat, az akkumulátor 7000 mAh-s, de a töltési sebesség csak 18 wattos. A telefon tetején van zseblámpa, hátul pedig 108 megapixeles felbontású a főkamera. A rendszer lelke egy Qualcomm QCM6490-es chipset, amely körülbelül a Snapdragon 820 szintjén van, 14 nm-es csíkszélességen készül, nyolc darab Kyro 670-es magot és egy Adreno 643-as GPU-t tartalmaz, van benne 5G, valamint WiFi 6 modem is.


[+]

A kialakítás további érdekessége a jókora, a gyártó szerint 109 decibeles hangszóró, valamint az előrefelé tájolt zseblámpa a telefon tetején. Az IP69K és a MIL-STD 810H szabványokat teljesítő strapabíróság ebben a szegmensben elvárás, a minimum 8 GB RAM korrekt, az Android 12-es rendszer viszont nem a legfrissebb és nem mertek megígérni ezzel kapcsolatban frissítéseket, de a biztonsági csomagokat két évig meg fogja kapni a készülék. A március 22-én piacra lépő telefont elkértük tesztre, bízunk benne, hogy eljut hozzánk egy példány.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés