Nagy erőkkel készül az Ear (2)

A Nothing harmadik fülhallgatója dizájnban nem, de képességeiben ígér többet, mint az elődmodell.

Március 22-én mutatkozik be hivatalosan az Ear (1)-ra elvileg megszólalásig hasonló Ear (2). Egyelőre úgy tűnik, mindössze apróbb eltérések különböztetik meg ránézésre a két eszközt, de a mikrofonok elhelyezkedésének változása valószínűleg hatással lesz például az aktív zajszűrés minőségére is. A filozófia pedig emögött az "ami nem rossz, azt ne javítgasd", a OneLeaks úgy tudja, ez lesz a minimális megjelenésbeli változások magyarázata.

Úgyhogy elsősorban szoftveres újításokra számítunk, amiért immár 700 szakértő felel. Ez 30%-kal nagyobb emberi erőforrás az első generáción dolgozó létszámhoz képest, a füleseket pedig 52%-kal több eszközön tesztelték, mint az Ear (1)-t, ami 120 különböző modellt jelent. A Nothing Twitter-folyamban beszélt a fejlesztés körülményeiről, illetve arról, hogy az új audioeszköz már LHDC 5.0 (Low Latency HD Audio Codec), magas felbontású átvitelt támogató kodekkészlettel érkezik, a Spotifyt pedig fel is kérték, hogy frissítse az elérhető tartalmakat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés