Nagy siker Kínában a Redmi Note 11T Pro

A sokadik Redmi Note 11 változatból egy óra alatt több mint negyedmilliót adott el a Xiaomi hazai piacán.

Május 31-én volt az egy hete bemutatott Redmi Note 11T Pro első értékesítési napja Kínában, az indulás pedig jól sikerült, a márka főigazgatója, Lu Weibing elmondása szerint egy óra alatt 270 000 készüléket adtak el. Azt nem közölték, hogy milyen arányban oszlott el a darabszám a Redmi Note 11T Pro és a 11T Pro+ között.

Ezzel a képpel jelentették be, hogy egy óra alatt 270 000 kelt el az új Redmiből.
Ezzel a képpel jelentették be, hogy egy óra alatt 270 000 kelt el az új Redmiből. (forrás: Weibo) [+]

Bár az elkelt darabszám és a vele termelt 68,7 millió dolláros bevétel nem rossz, a Xiaominak voltak már sokkal erősebb startjai is. Idén a Redmi K50 például 150 millió dollár feletti bevételt termelt indulásának napján, és a Xiaomi 12-es szérián is többet nyert a gyártó egy nap alatt, bár azt érdemes hozzátenni, hogy utóbbi jóval drágább készülék, így alacsonyabb darabszám mellett is nagyobb a generált bevétel. Arról egyelőre nincs hír, hogy az európai érkezése mikorra várható a Redmi Note 11T-szériának.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés