Nagyon okos lesz az Apple AirPower

Az AirPower szabadalmi terveit pontosan egy éve nyújtotta be a gyártó az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalának, ehhez képest csak most került elő. Feltehetően azért, mert kezd aktuális lenni. Az AirPower vezetékmentes töltőfelület egyszerre több eszközt is képes kábelmentesen feltölteni, mondjuk egy iPhone-t, egy Apple Watchot és egy pár AirPods fülhallgatót, miközben egyedi azonosítók alapján kommunikál is a készülékekkel.


[+]

Az töltő képes lesz érzékelni az egyes eszközök akkumulátorának töltöttségét, amit az éppen töltődő legnagyobb megjelenítővel bíró készüléken a felhasználó is követhet. Az AirPower egyesével, eszközönként szabályozza a töltés idejét, a legnagyobb készülék pedig figyelmeztetni is tud a töltöttség állapotára, például, ha van annyi erő a telefonban, vagy órában hogy a töltési és felhasználási szokások alapján úgy vélje, adott szinten már kihúzzuk a napot. Az AirPowert elvileg jövő év elején mutatja be az Apple.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés