Nem kerül piacra a Mirasol könyvolvasó

Paul Jacobs, a Qualcomm Mirasol kijelzőkkel foglalkozó részlegének vezetője hivatalosan is megerősítette, hogy nem kerül piacra az év elején leleplezett első „pillangószárny által ihletett” megjelenítővel szerelt internettáblája. A részlegvezető szerint a termék törlésére az első minimális raktárkészlet elkészítése után került sor, ugyanis a vezetőség számára nem volt elég meggyőző a készülék. Maga a Mirasol technológia fejlesztése nem állt le, sőt épp ellenkezőleg, a Qualcomm minden erejét bevetve a következő változat fejlesztésén dolgozik. Jacobs szerint nem lett volna értelme olyan termékkel előrukkolni, amelyet már a cégvezetés sem kedvel, hiszen vélhetően annak piaci fogadtatása sem lett volna sokkal jobb. A visszavert fénysugarak interferenciájával operáló Mirasol kijelzők az elektronikus papírhoz hasonlóan nem rendelkeznek saját fénnyel, ugyanakkor közvetlen napfényben is ragyogó színek reprodukálására is képesek, miközben fogyasztásuk a folyadékkristályos vagy LED-es kijelzőknél sokkal alacsonyabb.

Azóta történt

Hirdetés