Nem lesz idén OnePlus T-modell?

Úgy hírlik: se Pro, se sima OnePlus 9T nem érkezik az év második felében.

Jó ideje féléves termékciklus váltásra állt be a OnePlus, legalábbis másodlagos csúcskészülékei esetében, Pro modellből ugyanis általában egy jut egy naptári évre. Most viszont úgy hallani az igazán menő nevű Max Jambortól a Twitteren, hogy kimarad a sima OnePlus 9T is.


Tavaly kötelezően érkezett a T-modell, idén lehet, hogy nem lesz [+]

Ez annyiból érthető döntés lenne, hogy eleve szépszámú a OnePlus termékkínálata, és amúgy a sima 9-es is elég jól sikerült, hogy ne kelljen ráfrissíteni, legalábbis hardveresen. Ez után közvetlenül pedig mindjárt a legjobb ár/érték arányú Never Settle mobil következik a Nord 2 5G személyében, és a OnePlus talán ennek sem akar egy T-modellel keresztbe tenni. Persze a pletykára a márka nem reagált.

Azóta történt

  • T verzió helyett új szín?

    A OnePlus műveleti igazgatója a Weibon osztotta meg az új színvariációt, ami a OnePlus 9T Pro helyett érkezhet.

Előzmények

  • OnePlus Nord 2 5G - észak-északkelet

    Méltó folytatást kapott az utóbbi idők legjobb ár/érték arányú Never Settle mobilja.

  • OnePlus 9 - a kevesebb néha több(be kerül)

    A Pro verzió mellett kevesebb figyelem övezte a OnePlus 9-et, pedig ez is egy remek készülék, csak nem annyival olcsóbb, mint amennyivel kevesebbet tud.

  • OnePlus 8T – fazonigazítás

    A OnePlus 8T az alapmodell bővített funkcionalitású kiadása, ahogy mindig. Jobb (és sík) kijelző, gyorsabb töltés, gyorsabb belső tárhely, Android 11, de a teljesen használhatatlan makró kamera most komolyan, minek?

Hirdetés