Nem sok titok övezi már a Gionee Elife S8-at

Nem sokkal ezelőtt a Geekbench tesztjét tudta le a Gionee Barcelonában bemutatásra kerülő csúcsmodellje, az Elife S8, ami egyébként a GN9011 modellszámot kapta. Ugyanez a készülék most a GFXBench adatbázisában is feltűnt, ezzel pedig még több információt megtudhattunk a specifikációval kapcsolatban. A mobil belsejében egy MediaTek MT6755 chipset dolgozik, az alkalmazások futtatását 4 GB RAM segíti, vagyis szinte biztosan kijelenthető tény, hogy idén szinte valamennyi felső kategóriás eszköz ennyi rendszermemóriát kap majd, az ugrás év végén, vagy jövőre várható.

A leírás szerint a hátlapra egy 16, az előlapra pedig egy 8 megapixeles kamera kerül, a szoftver nem lesz más, mint az Android 6.0 Marsmallow operációs rendszer. A kijelző lehet az érdekes pont, hiszen a benchmark program 4,6 hüvelykről és Full HD felbontásról ír, ebben nem egyszer tévedett már a program, de ha mégis ez lesz, akkor újabb kompakt mobilt köszönthetünk majd a piacon, amire mindenképpen szükség lenne. Így vagy úgy, a 64 GB-os belső tárhely is kimondottan kellemesnek mondható, a microSD bővíthetőség egyelőre még kérdéses.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés