Nokia 5800: Túl az egymillión

A Nokia 5800 XpressMusic kisebb késéssel és kicsivel magasabb áron érkezett, mint azt a gyártó eredetileg beharangozta, de úgy tűnik, hogy ez a sikert egyáltalán nem befolyásolja. Az első érintőkijelzős finn zenemobil ugyan még nem kapható világszerte, de az első egymillió példány már így is gazdára talált, mindössze egyetlen hónappal a szállítások beindítása után. Németországban és Angliában csak a múlt héten kezdődtek meg az értékesítések, de az első hírek szerint mindkét helyen komoly sikerre van kilátás, hiszen a legtöbb szolgáltató kínálatban fillérekért kapható vagy az ingyen elvihető modellek között szerepel. Angol recesszió ide vagy oda, a londoni márkabolt előtt 150 vásárló állt sorba már kora reggel, hogy a szigetországban az elsők között juthassanak hozzá a finn üdvöskéhez. A rendkívül agresszív reklámkampánnyal érkező Nokia 5800 XpressMusic 3,2 hüvelykes, 640x360 képpontos érintőkijelzőt, 3,2 megapixeles autofókuszos kamerát, GPS, WLAN és sztereó Bluetooth modult, gravitációs, távolságmérő és fénymérő szenzort, HSDPA átviteli képességét, sztereó hangszórót, 3,5 milliméteres jack fülhallgató és tévé kimenetet valamint ujjal is könnyen vezérelhető kezelőfelületet kapott. A készülék alapcsomagjában 8 GB kapacitású memóriakártya, USB és tévé kábel, távirányítós sztereó fülhallgató, csuklópánt, pengető, tartalék stylus és puha tok is megtalálható.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés