A finn gyártó belső átalakulása nem lesz fájdalommentes, hiszen nem csupán a Symbian Foundation szerepének változása érint legalább 1800 alkalmazottat, hanem a belső átszervezések is újabb leépítéseket generálhatnak. Stephen Elop, kanadai származású vezérigazgató kinevezése óta számos komoly változás ment végbe, hiszen a vezető beosztású finn menedzserek helyét konkurens cégektől átcsábított szakértők vették át, valamint az eredetileg az év végére tervezett első MeeGo Linux alapú készülék kiadása is elnapolásra került, míg az, a Palmtól átigazolt Petel Skillman javaslatai alapján, átalakításra nem kerül. A telefonos platformok és a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésével foglalkozó részlegek átszervezése miatt Finnországban valószínűleg 800 fős leépítésre lehet majd számítani, mely az utolsó negyedéves pénzügyi eredményeinek beszámolójával egy időben kerülhet bejelentésre.
Hirdetés
Percről percre
it Miközben az EU-ban 1,84 milliárd eurós, trösztellenes bírság ellen fellebbezett az Apple, addig a Kongói Demokratikus Köztársaság ügyvédei új bizonyítékokkal szolgáltak arra vonatkozóan, hogy az almás cég konfliktuszónákból szerzi az ellátási láncnak a nyersanyagokat.
it A befektetők a cég kérésére minden fontos és jelentősnek tűnő javaslatot elutasítottak. Jöhet azonban a havi díjas, AI-alapú Alexa.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Akciófigyelő: Humble Games Bundle - Nightdive FPS Remasters
gp Számos remek játék szerezhető be PC-re az elkövetkező több mint húsz napban.
Galax GeForce RTX kártyák jönnek a szűkösebb házakba
ph A gyártó Super sorozatú, 12, valamint 16 GB VRAM-mal ellátott megoldásai a szabadba nyomják a meleg levegőt.
Call of Duty: Modern Warfare III - Új szezon, újabb ingyenes hétvége jön
gp Napokon belül indul a negyedik évad, amely ismét számos újdonsággal érkezik.
1000 Hz-es játékos monitor TCL CSOT recept szerint
ph A vállalat prototípusa kihagyott egy-két lépcsőfokot, ugyanis az elképesztő képfrissítési tempóhoz 4K-t párosít.
Hunt: Showdown - Jön az engine csere, befutnak az újgenerációs verziók
gp A PlayStation 4 és Xbox One változatok automatikusan frissülnek az új kiadásra.
Platina plakettes Gigabyte tápok fekete-fehérben
ph A cég évtizedes jótállással szállított, ATX 3.0-s termékcsaládja kétféle színben és teljesítménnyel készül.
Steamre tart a Crime Boss: Rockay City
gp Jövő hónapban érkezik az új változat, amivel együtt a következő DLC is elérhető lesz.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Nokia 3210 - felélni az örökséget
- PlayStation 3
- Parfüm topik
- Politika
- iPhone topik
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- További aktív témák...