Nokia Drive, Mix Radio és ESPN Sports Hub

A Nokia első Windows Phone készülékeitől sokan teljesen egyedi kezelőfelületet vártak, hiszen a Microsoft összes partnere közül egyedül a finn cég kapott teljhatalmat a rendszer átalakítására. A Nokia azonban már februárban leszögezte, hogy a platform egysége érdekében csak olyan változásokat kíván eszközölni, mely nem okoz kompatibilitási vagy frissítési nehézségeket, vagyis elsősorban az alapszolgáltatások körének bővítésére kíván fókuszálni. Ennek fényében nem meglepő, hogy a Nokia 800 és 710 modelleken is a megszokott Mango csempék köszönnek vissza. A felszín alatt azonban néhány komoly változás is történt, hiszen mindkét készülék ingyenes Nokia Drive navigációs szoftverrel, Mix Radio helyfüggő streaming zenei csomaggal, Nokia Music integrációval és ESPN Sports Hub közösségi információs alkalmazással a fedélzetén érkezik.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés