Nokia vs. RIM – világvége helyett világbéke

Az emberiség tegnapra jósolt pusztulása végül elmaradt. Az utolsó pillanatban előkerült Maya Gold – illetve a fiatalabb korosztály számára készített Maja a méhecske – 2013-as naptára, így a Mobilarena stábja m.v.u. 1-ben, azaz a maja világvége utáni első napon is jelentkezik. A maratoni hétvége előtt feltornyosult hírrengetegből néhány mára is jutott, melyek közül egy hasonlóan békéssel indulhat az új időszámításunk.

A Nokia és a Research In Motion közös közleménye szerint a két cég az év közepén indított szabadalomháború végleges lezárása mellett döntött, mely keretében a kanadai gyártó egy egyszeri díjtétel megfizetését követően továbbra is licencelni fogja a finn óriás szabadalmait. Pontos pénzügyi részletek nem kerültek nyilvánosságra, csupán annyit tudni, hogy az előző szerződés lejártát követően a RIM megtagadta a további fizetést, melyet követően a Nokia számos esszenciális és 45 antenna dizájnnal, energiakezeléssel és párhuzamos futtatással kapocslatos nem esszenciális szabadalom jogosulatlan használata miatt indított eljárást világszerte. Az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságának szakértői vizsgálata szerint a kanadai gyártó valamennyi készülékével megsértette a Nokia WLAN szabadalmait, így azok importálása és forgalmazása – a felperes kezdeményezésére – betiltásra kerülhet.

A FOSS Patents (Free and Open Source Software) szerint az elmúlt két évtized alatt a Nokia 45 milliárd eurót, vagyis több mint 13 000 milliárd forintot költött kutatás-fejlesztésre, mely során a távközlési szektor egyik legerősebb, több mint 10 000 szabadalomcsaládot felölelő szabadalmi portfólióját hozta létre. A finn óriás szellemi tőkéjének erejét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2011 júniusában az Apple is inkább a licencdíjak megfizetése mellett döntött az értelmetlen pereskedés helyett.

Thorsten Heins (RIM) és Stephen Elop (Nokia)
Thorsten Heins (RIM) és Stephen Elop (Nokia)

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés