Nyolcmagos processzor a Samsungtól?

Előzetes információk szerint a Galaxy S sorozat következő tagja már négy Cortex-A15 magot felvonultató Exynos 5450 processzor köré épül, ám az EETimes nemrég arra is rávilágított, hogy a Samsung ennél sokkal érdekesebb megoldást is tartogat a repertoárjában. Az NVIDIA Tegra 3 sorozatának legnagyobb dobása, hogy a négy Cortex-A9 mag mellé egy jóval alacsonyabb fogyasztású Cortex-A7 mag is elhelyezésre került, mely egyszerűbb feladatok elvégzéséhez bőven elegendő teljesítménnyel bír, miközben jelentősen megnöveli a készülékek működési idejét. Az ARM big.LITTLE technológia hasonló alapokból építkezik, azzal az eltéréssel, hogy a könnyű skálázhatóság jegyében szimmetrikus elrendezésű, vagyis minden egyes fő maghoz tartozik egy alacsonyabb fogyasztású kiegészítő mag, melyek közül természetesen csak az egyik lehet aktív. Az EETimes szerint a Samsung első processzorában négy 1,8 GHz-es órajelen futó Cortex-A15 és ugyanannyi 1,2 GHz-ig skálázható Cortex-A7 mag teljesít majd szolgálatot, mely mellé 2 MB gyorsítótár is elhelyezésre kerül. A 28 nanométeres gyártástechnikával készülő processzor kis fogyasztású magjai egy négymagos Cortex-A8 rendszer teljesítményéhez lesznek mérhetőek, legalábbis elvileg, hiszen nem léteznek többmagos Cortex-A8 processzorok.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés