Okosóra is várható az Oppotól

Az Oppo vezérigazgatója már utalt rá, hogy a cég okosórával is piacra kíván lépni. Lehet, hogy a Find X2-t kíséri.

Az Oppo alelnöke, Brian Shen a Xiaomi Mi Watch kapcsán utalgatott arra, hogy a harmadik legnagyobb kínai gyártó is készül hordható megoldással. Meg arra is, hogy a négyzetes kijelzővel az eszköz eléggé hasonlít az Apple Watch-ra. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az Oppo is ezt a formatervet választja, noha Shen szerint esztétikailag a kör szerencsésebb, a megjelenítési hatékonyság viszont (az információ mennyisége például) valóban a négyzetes kialakítás esetén optimális.

Az Oppo is a Xiaomi példáját követi. Akik az Apple Watchból merítettek ihletet.
Az Oppo is a Xiaomi példáját követi. Akik az Apple Watchból merítettek ihletet.

Az Oppo már tavaly év elején jelezte, hogy a mobilokon kívül egyéb okoseszközöket is szándékoznak bemutatni, az órát konkrétan 2020 első negyedévére ígérték, ami ugye most van, egészen március végéig. Szintén mostanában várjuk a Find X2-t, nem kizárt, hogy a két újdonság együtt érkezik. A Digital Chat Station legfrissebb vonatkozó Weibo posztja alapján EKG funkcióval, szögletes kialakítással.

A tavaly nyáron benyújtott szabadalmi tervek viszont kissé elrugaszkodottnak tűnnek egyelőre, nem valószínű, hogy az Oppo első okosórájának kijelzőjét úgy lehet hajtogatni, mint a rétestésztát. Nem mintha az Oppóra ne lenne jellemző a kísérletező kedv és a formabontó megoldások, de ez azért mégis elég extrémnek tűnik.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés