Olcsóbb mobilokkal áll elő az LG

Piaci elemzők szerint az LG hamarosan túlszárnyalhatja a Motorolát is, ám a pozíciójának megerősítéséhez nem elegendő a felső szegmensekben jól szerepelnie. Piaci források szerint az LG egyik beszállítója, az Arima 2009-ben már összesen 12 különböző 2,5G (GPRS) modell leszállítására kapott megbízást méghozzá 10 milliós darabszámmal. A megbízás azonban már nem csak a legalsó szegmens képviselőiről szól, hanem középkategóriás mobilokat is készíthet majd az LG számára. A megbízásból az Infineon is profitálhat, mivel az Arima mobiljai rendszerint a cég megoldásaira alapoznak. Az Arima az LG számára jelenleg négy modellt gyárt körülbelül négymilliós darabszámban. Emellett persze más gyártók megrendeléseket is teljesíti, többek között a Sony Ericsson T303 is a cég gyártósorain készül. Az Arima idén minden bizonnyal eléri a kitűzött 15 milliós darabszámot, mely jövőre lényegesen bővülhet is részben az LG szerződése miatt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés