Összeáll a Leagoo és a Tottenham

A Leagoo-ról igen kedvezőtlen hírek érkeztek nemrég, amit egyrészt egy aránylag korrekt reakcióval és egy igen jó, belépő árszintű készülékkel sikerült valamelyest kompenzálni eddig. A trójai botrányban a Leagoo M5 Plus és M8 készülékek voltak érintettek, és reméljük, hogy csak azok, mert pont a minap teszteltük a Leagoo T5-öt, aminek ugyan teljesen felesleges a második kameramodulja, legalábbis a szoftveresen generált portré mód szempontjából, viszont egyéb kvalitások alapján kellemes meglepetésnek bizonyult a készülék.


[+]

A készülékbe rejtett Tottenham Hotspur téma létének okára is fény derült, a brit csapat és a Leagoo múlt héten jelentette be Londonban az öt éves, nemzetközi stratégia együttműködés kezdetét. A gyártók és a sportegyesületek együttműködése igen aktív mostanában, Messi a Huawei Watch Porsche Design mellett döntött, Ronaldo a ZTE Nubia sorozatát ajánlja, a Vivo a Világbajnokságba fektetett, míg az Oppo az FC Barcelonával közösen próbál komolyabb nemzetközi ismertséget és potenciális vásárlókat elérni. A Leagoo pedig a Tottenhammel, és az Oppóhoz hasonlóan a roppant kedvező árú Leagoo T5 különleges, Tottenham kiadásban is elérhető lesz.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés