Összehajtható akkumulátor a Nokiától

Az újabb őrület a hajlított telefonok miatt alakult ki, már a Samsung és az LG is bemutatott ilyen készülékeket a Galaxy Round és a G Flex személyében. A hajlított kialakítás viszont nem csupán a kijelzőket, hanem a többi komponenst is ugyanúgy érinti. Egyelőre arról szólnak a hírek, hogy a Samsung nagyon keményen dolgozik az ilyen típusú akkumulátorok fejlesztésén, így a telefonok még íveltebbek lehetnének. A Nokia még messzebbre ment, és most egy olyan szabadalmat védettek le, amely egy összehajtható akkumulátorról szól. A dél-koreai vállalat szemét minden bizonnyal megüti majd ez a hír, hiszen ők összecsukható megjelenítővel szerelt készülékeket is tesztelnek, amihez elengedhetetlen lenne a finn gyártó megoldása (hacsak nincs már saját elképzelése erre a Samsungnak).

A finnek szabadalma szerint az energiaforrás cellái külön kis csomagokba kerülnek, amiket egymásra lehetne hajtani. Az ötlet jó, ám bizonyos kérdéseket is felvet, ugyanis a fent látható kép szerint csak egyféleképpen lehetne majd hajtogatni egy ilyen készüléket. Az akku használata egyébként okoskaróráknál is nagyon hasznos lehet, hiszen akár a szíjba is építhetnének ilyet. Úgy tűnik tehát, hogy a közeljövőben nem csak hajlított kijelzővel szerelt, hanem összecsukható okoseszközöket is láthatunk majd, az kütyük szerelmesei tehát nem maradnak izgalmak nélkül.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

  • Nokia Lumia 1020 - fényképesztő

    Nincs mese, ez most a legjobb kamerás okostelefon. A 41 megapixeles szenzor és a hat lencséből álló optika együttese verhetetlen a mobilos képalkotás kapcsán.

  • Nokia Lumia 925 - fogyókúra

    A Lumia 920 drabális megjelenését ért kritikák miatt itt van szinte ugyanez, csak sokkal kecsesebb verzióban, némi kamerát érintő változásokkal.

  • Nokia 808 PureView - kamerás béta

    A legkomolyabb kamerás telefon, ami csak létezik, ám egyelőre egy tetszhalott platformon él csupán. A PureView technológia előtt viszont le a kalappal.

Hirdetés