Öt korábbi Nokiára is érkezik az Android 13

A HMD garantálja a régebbi modellekre is a friss rendszert.

Egyelőre csak a kínai piacon megjelent készülékek kapcsán, de a HDM Global Nokiája bejelentette, hogy véget ért az Android 12-es frissítés, az összes kompatibilis készülék megkapta. Mellette pedig közölték, öt készülékre biztosan megérkezik az Android 13 is, ezek a következők: Nokia X10, Nokia X20, Nokia XR20, Nokia G50 és Nokia G11 Plus.


A Nokia XR20 is három évig támogatott. [+]

Az idei IFA kiállításon megjelent Nokia C31, Nokia G60 6G és Nokia X30 5G azért nincs a listán, mert azok a készülékek egyelőre nem elérhetők a kínai régióban. A telefonok ugyanakkor hivatalosak az Android 13-ra, ezekre is érkezik majd a frissítés. Ugyanígy a Nokia T10 és Nokia T20 táblagép is hivatalos a friss rendszerre, a HMD idén decemberben el is indítja a friss csomagok kiadását, a frissítési hullám vége 2023-ra van tervezve.


Nokia X30 5G, a márka legújabb készüléke. [+]

Az első bekezdésben felsorolt készülékek amellett, hogy megígérte rájuk a HMD az Android 13-at, megkapták az Android Enterprise Recommended elismerést is a Google-től, vagyis a telefonok ajánlottak vállalati környezetben történő felhasználásra. Ahhoz, hogy ezt az elismerést megszerezze egy készülék, képesnek kell lennie arra, hogy távolról könnyen kezelhető legyen, 90 napon belül meg kell kapnia a legfrissebb biztonsági patchet azután, hogy a Google azt kiadta, valamint konzisztens felhasználói élményt kell nyújtania.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés