OVI Store: Húszezres katalógussal indul

A finn gyártó napokon belül útjára induló online boltja a pletykák szerint húszezernél is több letölthető tartalmát kínál majd rögtön a nyitás napján. A hatalmas szám azonban nem feltétlenül jelent csak alkalmazásokat, hiszen az OVI Store Symbian és Java szoftverek mellet Widget (WRT) és Flash tartalmakat, valamint témákat, csengőhangokat, háttérképeket és más elemeket is kínálni fog. A korábbi bejelentések szerint az OVI-ból lesznek ezentúl elérhetőek az N-Gage játékok és térképek is, de később akár zenével és filmekkel is bővülhet a kínálat. A jelenleg igen körülményesen elérhető Nokia alkalmazások a rendezett katalógus segítségével sokkal könnyebben lesznek hozzáférhetőek, mely a fejlesztők és felhasználók számára is új lehetőségeket jelent. A finn gyártó katalógusának induló mérete mindenképp impozáns, hiszen a Google Android Market mindössze 50 alkalmazással indult, míg az Apple katalógusának mérete kilenc hónap alatt érte el a közel negyvenezres méretet.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés