Paparazzo kapta lencsevégre a következő iPhone-t?

Az Apple háza táján mobilos szempontból az idei egyértelműen az iPhone 7-ről fog szólni (már ha így fogják hívni a következő csúcskészülékeket), aminek belső komponenseiről is láttak már napvilágot fotók, a Plus verzió pedig dupla kamerával érkezhet. Egy paparazzo most ismét képekkel örvendeztette meg a nagyérdeműt, amin a következő generációs telefon kisebb méretű változatának hátlapja látható, méghozzá arany színben, és ez az alkotás sok mindent elárul arról, hogy formaterv szempontjából mire számíthatunk.


[+]

Úgy tűnik, hogy a hátlapról eltűnnek a sokak által csúnyának nevezett műanyag csíkok, amik arra szolgáltak, hogy a fém burkolat ellenére az antennák ne árnyékolódjanak, vagyis ne legyen jelveszteség. Ha hihetünk a fotóknak, akkor más téren nem lesz nagy előrelépés, a kamera például továbbra is kiáll a burkolatból,

A fényképező és a ledes villanó között viszont nem csak a másodlagos mikrofon figyelhető meg, hanem talán egy fókuszálást segítő lézer is, ami nem lenne rossz ötlet, hiszen PDAF ide vagy oda, azért a konkurens megoldások gyorsabban képesek már felismerni a tárgyak vagy személyek helyzetét.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények

Hirdetés