Pénteken debütál az EMUI 10

Persze aligha piacon lévő termékekre, a Huawei egyszerűen csak megmutathatja a Mate 30-ba várt rendszert. A Hongmeng OS is a héten léphet porondra.

Pár szezonnal ezelőtt a Huawei úgy döntött, hogy közös számozás alá veszi saját rendszerfelületét, az EMUI-t és az aktuális Androidot, így aztán az EMUI 9-es telefonok magától értetődően Android 9-en alapulnak. A gyártó következő köntöse augusztus 9-én mutatja meg magát az éves, kínai fejlesztői konferencián, és lelepleződhet ott akár a sokat emlegetett Hongmeng OS is. Utóbbi érdekessége, hogy bár a korai pletykák után, miszerint a rendszert a sencseniek az Android leváltására fejlesztik, igazából okostévékbe és egyéb eszközökbe szánják, most újfent azt hallani, hogy felbukkanhat az OS egy okostelefonban.

A GlobeTimes szerint a szóban forgó mobil a negyedik negyedévben debütálhat, méghozzá 2000 jüan alatt (83 ezer forint), úgyhogy a Samsung tizenes próbálkozásai után a Huawei is az alsóbb ársávokban tesztelné a vásárlói érdeklődést. A korai pletykák szerint a Hongmeng OS nem csak natívan képes futtatni az androidos alkalmazásokat, mindezt állítólag lényegesebben gyorsabban teszi. Ez nem feltétlenül fog pénteken élesben kiderülni, mindenesetre jó kérdés, hogy például az EMUI felület is átöröklődik-e erre az alapra. Ami az EMUI 10-et zöld robotos háttérrel illeti: a számozás alapján Android 10-re épülhet a köntös, és ha azzal együtt mutatkozik be pénteken, felvetődhet a kérdés: netán augusztus 9-e egyben a Google friss rendszer verziójának startdátuma is?

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés