Rekord profittal zárt a Lenovo

Sok más gyártóhoz hasonlóan a Lenovo is napvilágra hozta a szeptemberrel záruló negyedéves riportját, melyek alapján bőven van bizakodásra oka a cégnek. A 10,5 milliárd dolláros bevételből ugyanis 262 millió dollár profitot termeltek a kínaiak, ami minden eddiginél jobb eredménynek számít. Negyedéves szinten egyébként 7 százalékos növekedést ér el a Lenovo, ami adózás előtti bevételek tekintetében 24 százalékot jelent. Kiemelendő még az összesített 35,6 milliós leszállítási darabszám, melyet a gyártó tabletekkel, számítógépekkel és okostelefonokkal kapcsolatban elért.

Negyedéves jelentés a Lenovótól

A Lenovo elnöke, Yuanqing Yang nem meglepő módon boldogan nyilatkozta, hogy a vállalat a tervek szerint halad, a piaci részesedésük pedig napról napra nő, éppen a napokban váltak a világ harmadik legnagyobb okostelefon gyártójává, köszönhetően annak, hogy befejezték a Motorola mobilos részlegének felvásárlását. A telefonok terén 38 százalékos éves növekedést tudhat magáénak a Lenovo, Yang pedig a következőt nyilatkozta a jó teljesítményről: "[..] Cégünk egyáltalán nem áll meg ennél a pontnál, többet és többet akarunk elérni, a PC-s piacon szeretnénk az első helyért küzdeni a közeljövőben. A mobil és a vállalati szektor a két legfontosabb számunkra, hiszen ahogy a PC-s, úgy ez a részleg is a bevételeink óriási részét fogja képezni."

Azóta történt

Előzmények

  • Lenovo S850 - fényezi magát

    A két SIM-es S850 a Lenovo egyik középkategóriába szánt darabja, amely üveg hátlappal és HD felbontású kijelzővel hívhatja fel magára a figyelmet.

  • Lenovo S860 - fémbe zárt energia

    Végre hazánkban is hivatalosan kaphatók Lenovo okostelefonok. Elsőként az óriási akkumulátorral és méretes kijelzővel szerelt S860-as modellt vizsgáltuk meg közelebből.

  • Lenovo Vibe Z - jó nektek odaát

    Csúcsmodell ez is, de másképp. És ez a másság esetünkben sok-sok jó ötletet és hasznos extrát jelent, de mivel nem ide szánja a gyártó a masinát, ezért kompromisszumokat is kell kötni.

  • Lenovo A660 - mindketten túlélik

    A kínai gyártó két SIM-es, kétmagos, strapabíró okostelefont hozott össze, nemigen van versenytársa, de Európában hivatalosan nem fogják forgalmazni.

Hirdetés