Rendhagyó Mobilarena TV a nosztalgia jegyében

Teljesen véletlenszerű ötletet dobott be Bocha a hétfői adásban: mi lenne, ha szerdán néhány legendás, öreg telefont mutatnánk be, s együtt emlékeznénk azokra az időkre, amikor még a Nokia képüzenet volt a menő, a dot-matrix kijelző volt a király és nem az volt a kérdés, hogy milyen az operációs rendszer, hanem hogy van-e óra a telefonban. Nem voltunk nehéz helyzetben, évek óta gyűjtögetem otthon a régi telefonokat saját szórakoztatásomra, a teljeskörűségre való törekvés totális hiányéval úgy, hogy néha-néha egy-két ismerősöm - aki tudja, hogy ezeket imádom - megajándékoz pár idősebb cuccal. Úgyhogy behoztam a tényleg oldschool modelleket, hogy kicsit tobzódjunk közöttük.

Mondani sem kell talán, hogy amint Pheke bezuhant a szerkesztőség ajtaján és meglátta az előszobában töltőn lógó Nokia 7110-et, onnantól múltidézésbe csapott át a reggel. Mellette lógott egy Alcatel 715, a stúdióban próbálunk életet verni egy fa előlapos Nokia 2110-be, küzdünk, hogy a Trium Mars is magára találjon, közben egy Siemens C25 haldoklik egy másik konnektor mellett. De van itt ceruzaelemmel működő Alcatel, tégla Ericsson GH198, szintén a svédektől A1018, T28, R520m és GH337. Van egy Sagem MC815, két Motorola a hőskorból, a V2288 és a T2288 (tollkabát!), Siemens A35, ME45 és a már említett C25, úgyhogy lesz miből válogatni. Bocha hozza a Philips 9@9k-t, a színes kijelzős készülékeket direkt hagytam otthon, esetleg egy kövektező adásban lehet Symbian rendszerű Panasonic, vagy VS3, esetleg Motorola V525, vagy Siemens ST55 - ők most pihennek. Oh, lesz egy igazi matuzsálem is, egy 450-es Benefon, autóba szerlehető, akkora, mint egy táska.

Este hattól tehát rendhagyó adás, nincs kizárva, hogy a téma miatt Bocha, Pheke és dr.Kind is beugrik a kanapéra felidézni valami sztorit a múltból, s gyanítom, hogy nem állunk meg 30 percnél, hanem dőlni fog belőlünk a szó - végre egy olyan téma, amihez mindannyian hozzá tudunk tenni, s remélhetőleg a nézők is velünk együtt merülnek el a múltban.

Azóta történt