Rendkívül sikeres a Samsung

A többi nagy mobilpiaci szereplő utána koreai cég is nyilvánossá tette az idei év első három hónapja alatt elkönyvelt eredményeit. Míg a Sony Ericsson a piac stagnálásáról beszél addig a Samsung az előző év azonos időszakához képest 33%-kal több, összesen 46,3 millió készüléket értékesített az első negyedév során. Ezzel gyakorlatilag behozhatatlanul maga mögé utasította a korábbi ezüstérmes, de mára már inkább csak gyengélkedéséről ismert Motorolát. A cég ezzel 923 millió dolláros nyereséget könyvelhetett el. A gyártó jelentéséből az is kiderült, hogy a készülékek átlagára csökkenő tendenciát mutat, az egy évvel korábbi 148 dollár helyett, már csak 141 dolláros átlagáron értékesíti modelljeit.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés