Samsung i550 félhivatalosan

A Samsung i550-ről már korábban írunk, hogy tudását tekintve a Nokia N95-öt közelíti, ám más kialakítást kapott. Az IFA kiállításon bemutatott példány a korábbi kémfotótól eltérően nem ezüst, hanem fekete színben pompázott, és viszonylag stabil szoftver futott rajta, melyről azt kell tudni, hogy a Nokia Series 60 FP1 kezelőfelületet futtató Symbian OS 9.2-re épül.

A mérnökök nem igazán spóroltak a készülék megalkotásakor, a rivális finn modell szinte valamennyi képességét felvonultatja: kijelzője 2,6 colos, van benne beépített GPS, adatátvitel terén a GPRS, EDGE és 3G (UMTS) mellett 3,6 megabites HSDPA hálózatokon is üzemel, valamint szabványos 3,5 mm-es jack hangkimenettel is felvértezték.

Azért van amiben mégis alulmúlja a finn konkurenst ez pedig a kamera felbontása: a Samsung mérnökei ugyanis az okostelefonjukba elegendőnek érezték egy 3,2 megapixeles autofókusz optika beépítését. A Google, Internet, GPS és zenelejátszó gyorsgombokkal is felszerelt készülék pontos piaci megjelenése és ára egyelőre nem ismert.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés