Samsung i900 blog - második rész

Folytatjuk blogunkat, ezúton is köszönjük a pozitív visszajelzéseket és a fórumban feltett kérdéseket! Először is ezekre reagálnék.
A képnézegetőben a fotók nagyítása/kicsinyítése varázslattal és virtuális gombokkal egyaránt megoldható. Utóbbiak kizárják a tévedés lehetőségét, előbbi pedig úgy működik, mint egy notebook touchpadján a scrollozás: a képernyő jobb oldalán kell húzkodni ujjunkat a zoomoláshoz. Ez egyébként a gépben bárhol működik, még az SMS-eket is ki lehet így nagyítani! A számítógépre optimalizált videók lejátszásáról egy későbbi bejegyzésben szeretnék foglalkozni, mivel a mostani szoftververzióval még nem biztos, hogy jó ötlet lenne a dolgot boncolgatni. A GPS-ről és a navigációról szintén később szeretnék írni egy részletes bejegyzést, a pozicionálásról viszont írnék pár szót. Amennyiben a műholdak aktuális helyzetét letöltjük netről (pár kB-os fájl), a gép egy pecen belül talál pozíciót, a folyamat ennek hiányában több percet vesz igénybe, azaz teljesen átlagos. A készülék fizikai tulajdonságaira viszont most kitérek: 112 x 56 x 12,5 mm, tömege 127 gramm. A kijelzőt borító plexi kemény műanyagból készült, abszolút nem tűnik sérülékenynek, sőt. Az internettel és WiFi-vel kapcsolatos dolgokra szintén máskor fogok kitérni, mivel a készüléken található Opera Mobile 9.5 megér egy külön misét. A masinához egyelőre se headsetet, se stylust nem kaptam, utóbbinak nincs külön helye a gépházban, azaz kvázi külső tartozék.
Most pedig térjünk át jelen bejegyzésünk fő témájára, azaz a menürendszerre. Mindenek előtt íme egy videó, mely remélhetőleg jól szemlélteti a masina működési sebességét, továbbá pár igen látványos megoldás is megfigyelhető benne - ilyen például a képernyőforgató animáció.
A videó elején a Today képernyőt láthatjuk, mely az F480-hoz hasonlóan kapott Widgeteket. Ezeket a gép egész gyorsan kezeli, sokkal gyorsabban, mint az említett modell, de az animációk egyelőre nem teljesen reccenésmentesek. A képernyőforgatás viszont az: a masina a beépített giroszkóp segítségével érzékeli, hogy épp hogy tartjuk, a kijelzőt pedig ahhoz igazítja. A pöcökegér kiválóan működik, sok ismerősömnek ez tetszett az egyik legjobban az egész Omniában.

Widgetek a Today képernyőn, az ujjal is kezelhető Start menü
A Samsung saját menürendszerét a jobboldali szoftveres gombbal érhetjük el. Ez is olyan, mint az F480-on, csak ezerszer gyorsabb. Az itteni részekben a klasszikus Start menüvel ellentétben működik a görgetőrutin, ám ahogy az a videón is látszik, ennek sebessége és hatékonysága egyelőre hagy némi kívánnivalót maga után. A gyártó viszont gőzerővel dolgozik rajta, az előző szoftververzióhoz képest rengeteget fejlődött a dolog, úgyhogy legyünk bizakodók! A menü egyébként 12 ikonból áll, álló nézetben 3 x 4-es, fekvőben pedig 6 x 2-es elrendezést használ az Omnia.

A Samsung egyedi menürendszere
A virtuális billentyűzet úgymond "ájfónos", azaz QWERTY kiosztású és ujjal is tökéletesen használható. A teljes gombsor mellett van még két nézete, a lejjebb látható képeken mindegyiket meg lehet csodálni. Az ékezetes karakterek bevitele egyelőre nehézkes, az algoritmus viszont jó, megfelelő sebességgel és biztossággal lehet beírni a szavakat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés