Strapabíróbb a Galaxy Tab S8 Ultra a vártnál

Az iPad jobban törik és hajlik, mint a Samsung nagyobb, vékonyabb táblagépe.

Strapateszten járt a Samsung Galaxy Tab S8 Ultra táblagép Zack Nelsonnál, a 14,6 hüvelykes AMOLED kijelzővel szerelt eszköz pedig sokkal jobban szerepelt, mint az elmúlt évek konkurensei. A JerryRigEverything tesztjein az iPadek rendszerint csúfosan szerepeltek, az M1 lapkával szerelt modell volt az első, mely nem tört félbe. Mivel a 12,9 hüvelykes iPadnél is vékonyabb a maga 5,5 milliméteres Tab S8 Ultra, így érthetően arra számított Mr. Nelson is, hogy durván hajlik vagy félbetörik a Samsung táblagépe.

A Galaxy Tab S8 Ultra a billentyűzetes tokkal és az S Pen érintőceruzával.
A Galaxy Tab S8 Ultra a billentyűzetes tokkal és az S Pen érintőceruzával. (forrás: Samsung) [+]

Ezzel szemben a Tab S8 Ultra meglepően jól bírta a kiképzést. Az első hajlításnál recsegő hangok hagyták el ugyan a kasztnit, de a ház egyben maradt, igaz, kicsit meghajlott és a kijelző-keret közti illesztés engedett annyit, hogy becsípje Zack bőrét. A kijelző azonban sértetlen és működőképes maradt. Hasonló a helyzet a második hajlításnál is, amikor a kijelző felől éri erőhatás a táblagépet, s a harmadik próbálkozásra is, amikor ismételten a tablet hátlapja felől próbálkozik a félbetöréssel Zack.

Ettől függetlenül azért érdemes vigyázni a Tab S8 Ultrára a videó tanulsága szerint, az alumínium ház és az üveg előlap sérülékeny, meg valószínűleg azért a ház sem minden esetben hajthatatlan.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés