Svédországban kezdi a leépítést az Ericsson

A világ legnagyobb mobilhálózati berendezések gyártója, a svéd Ericsson hivatalosan is bejelentette, hogy 290 alkalmazottjától kíván megválni Svédországban, mivel azok túlságosan sokba kerülnek számára. A lépés logikusnak tűnik, hiszen a gyártó elmúlt év végi pénzügyi eredményei messze alulmúlták a korábbi értékeket. A döntés értelmében a 90 alkalmazottat foglalkoztató Sundsvall gyáregység teljes egészében felszámolásra kerül, feladatait a kanadai, Montreal melletti gyáregység veszi át. A leépítések első hulláma a Kumla melletti gyáregységet is érinti, ahol további 200 alkalmazott munkahelye szűnik meg. A Reuters értesülései szerint az Ericsson februárban már bejelentette, hogy az idei év során összesen négyezer alkalmazottól kíván megválni, melyek közül ezer jelenleg még Svédországban dolgozik.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés