Swype megoldásba fektet a Nokia és a Samsung

A Nokia és a Samsung befektetésekkel foglalkozó leányvállalatai, a Nokia Growth Partners és a Samsung Ventures összesen 5,6 millió dollárral támogatta a Swype érintőkijelzős szövegbeviteli megoldásának fejlesztését. A percenként akár 40 szó bevitelére is alkalmas Swype megoldása ujj illetve stylus felemelése nélküli szövegbevitelt tesz lehetővé úgy, hogy elegendő a szavat alkotó betűket folyamatos vonalakkal összekötni, ám a beírni kíván jel felett vagy lassítani kell, vagy arról irányváltással kell az ujjat továbbmozdítani.

A Swype mellett a Nuance is kínál automatikus gépelésjavítással kecsegtető szövegbeviteli megoldásokat, valamint hangfelismerésen alapuló tollbamondásos megoldásokon is dolgozik, ám ez utóbbi komoly hátránya, hogy sok helyen a diktálás nem választható alternatíva, ráadásul a folyamatos beszéd felismerése rendkívül nehéz feladat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés