Symbian Anna korábbi modellekre is

A Szingapúrban megrendezett Nokia Connection alkalmával megerősítést nyert, hogy julistól Symbian Anna operációs rendszerrel kerülnek piacra a Nokia C6-01, C7, E7 és N8 modellek, vagyis a Symbian^3 frissített változata előre telepítve lesz a régebbi modellekre is. A korábbi vásárlók számára a várakozás sajnos kissé hosszabbra nyúlhat, ugyanis az eredeti tervek szerint csak augusztus végétől lesz érlehető az utólag letölthető frissítés, mely számítógép segítségivel, illetve közvetlenül a mobiltelefonokon is letölthető lesz. Stephen Elop, a Nokia vezérigazgatója szerint a következő 12 hónap során legalább 10 új Symbian alapú okostelefonra is számítani lehet, mely mellett körülbelül ugyanennyi Windows Phone modell is kiadásra kerülhet

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés