Szinte halott a Tizen platform?

A Samsung első, Tizen OS alapokon nyugvó készüléke eredetileg a harmadik negyedév végén került volna bejelentésre, ám a dél-koreai cég nemrég októberre halasztotta a telefon leleplezését. Eldar Murtazin, az orosz Mobile-Review oldal számos bennfentes kapcsolattal rendelkező vezetője szerint a döntés hátterében a kapcsolódó alkalmazásbolt fejlesztési nehézségei állnak, hiszen maga a hardver egy Android-alapú készülék kissé átszabott változata lesz. Murtazin szerint a késés valójában a teljes projekt leállításának előszele lehet és egyáltalán nem valószínű, hogy jövőre egynél több Tizen OS alapkon nyugvó készülék várható a dél-koreai cég műhelyétől. A fejlesztési erőfeszítések természetesen nem vesznek kárba, hiszen a Samsung könnyedén beolvaszthatja azokat a TouchWiz kezelőfelületébe, mely azt jelentheti, hogy az Intel végül magára marad a Maemo és bada elemekkel is megfűszerezett Moblin Linux rendszerével.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés