Szoftveres fix az iPhone 4 vételi gondjaira?

Az iPhone 4 piaci debütálásá közel sem sikerült olyan zökkenőmentesre mint azt a gyártó szerette volna. Több tulajdonos panaszkodott a megjelenítő sárgás elszíneződésére, melyről végül kiderült, hogy az üvegrétegeket összekötő ragasztóanyag kiszáradása után magától eltűnik, illetve néhány fordítva beépített hangerő gombról is hallani lehetett, melyeket persze azonnal cserélt a gyártó. Szerencsére cseremobillal távozhatott az a vásárló is, aki a nagy tömeg miatt még a márkaboltban elejtette új készüléket, melynek edzett üveg borítása azonnal darabokra tört, egészen pontosan teljesen behálósodott. A helyzet azonban már nem ilyen egyszerű a vételi problémák esetén, mely a bal kézben tartott modellek esetén, a két antennablokk együttes megérintésekor tapasztalható. Habár számos forrás és antenna szakértő szerint a hiba hardveres eredetű, úgy tűnik, hogy még ezen a héten elérhető lesz egy szoftveres gyógyír, mely rosszindulatú pletykák szerint csak a térerő-visszajelzőt teszi immunissá az emberi érintésekre. A számos kisebb-nagyobb baki miatt még az első napi egy-másfél milliós eladások ellenére is kisebb mértékben ugyan, de estek a cég részvényei.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés