Tegnap megemlítettük, ma megmutatjuk az Edge 20 Prót

A Motorola renderképet a szorgalmasan szivárogtató Evan Blass szállítja.

Augusztus 5-én érkezik a következő Motorola csúcsmobil, és már a hivatalos előzetes is a kamerára fókuszált, egyetlen lencsét megmutatva, amelyhez most Evan Blass szállít extra információmorzsákat. A képen jól látható az apró előlapi szelfilyuk, úgyhogy az Edge 20 Pro nem rejti azt a képernyő mögé, hátul pedig a különböző látószögekre lehet a feliratok alapján következtetni. A 108 megapixel ugyan csak a főkamera felbontását árulja el, a fókusztávolságát nem, a 13 mm viszont valóban ultraszéles látószöget kínál majd, a GSM Arena szerint egyébként 16 megapixelen.


(forrás: Evan Blass) [+]

A 125 vagy 128 mm-es periszkópos rendszer kellő mértékű optikai nagyítást biztosít majd szerényebb 8 megapixelen. Nyilván ettől a kamerasziget jókorára nő, de hát ebben nincs semmi meglepő, az iménti publikáció Snapdragon 888 helyett ugyanakkor Snapdragon 870-ről hallott, ergo a Motorola az Edge 20 Prót a csúcskategória aljára pozicionálhatja. Ott egyébként éppen helye van a komolyabb kameraszettnek, 150-200 ezer forint környékén ugyanis jellemzően csak a főkamera jó, az ultraszéles gyenge, a nagyítás pedig digitális.

Azóta történt

  • Bemutatkozott a Motorola csúcsmodellje is

    A Motorola Edge 20 és Edge 20 Lite mellett. Korrekt hardver és ígéretes kamerás specifikáció jellemzi a kollekciót.

  • Motorola Edge 20 - árhatár

    Egyedi és felismerhető középkategóriás mobilt rakott le a Lenovo alá tartozó márka, viszont a sok ígéretes hívószó mellett zavaró hibákkal is találkozhatunk.

Előzmények

Hirdetés