Tegra 3 táblagépek 199 dollárért

Jen-Hsun Huang, az NVIDIA vezérigazgatója szerint idén nyáron már 199 dollár körüli áron is elérhetőek lesznek Tegra 3 processzor köré épülő internettáblák, melyek természetesen a legdrágább komponenseken, azaz a memórián és a nagy méretű kijelzőn spórolhatnak. A nyomott árfekvés természetesen egyáltalán nem elképzelhetetlen, hiszen az Amazon már tavaly ősszel bemutatott egy kétmagos processzor és héthüvelykes kijelző köré épülő táblagépet, melyből a kamerák hiányoznak és csupán 8 GB tárhelyet kapott. A The New York Times számára adott interjújában a cégvezető arra is rávilágított, hogy szerinte az Android platform közel sem úgy fejlődik, mint ahogy azt remélte volna. Sokaknak még mindig a munkájuk miatt van csak szükségük számítógépre, hiszen egyszerűen szükségük van a Windows vagy az Outlook szolgáltatásaira. Az NVIDIA első embere szerint egy Windows 8-alapú Tegra 3 táblagép ezen vásárlói igényeket is könnyen kielégíthetné.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés