Trump hazaédesgeti az Apple-t

Donald Trump kampányígéretei meglehetősen karakteresek voltak, némelyik igen radikálisnak érződhetett, így nem meglepő fordulat, hogy megválasztását követően számos ponttal kapcsolatban egyszerűen úgy tesz, mintha sosem került volna szóba, míg más kérdésekben pont az ellenkezőjét látja célszerűnek, mint néhány hónapja. A hazai nagyvállalatokat súlytandó, jelentős adóemelés, ami a hazai gyártás ösztönzésére lett volna hivatott, jelenleg drasztikus adócsökkentésként került elő a The New York Times interjújában.


(forrás: Spencer Platt / Getty Images News) [+]

Trump célja a gyártási folyamat visszaszervezése az Egyesült Államokba. Piacelemzése alapján "Amerika nem csinál semmit". Mármint effektíve, így komoly köztehercsökkentést ígért (a kampányban emlegetett kvázi büntetőadó helyett) annak érdekében, hogy a tényleges gyártást országhatárokon belül tartsa, noha a Szövetségi Központi Bank adatai alapján az Egyesült Államok ipari termelése a legmagasabb szinten áll jelenleg az elmúlt évtizedek viszonylatában, csak éppen kevesebb foglalkoztatott mellett sikerült elérni ezt a teljesítményt.


(forrás: iGeeksBlog) [+]

Az Apple vezérigazgatójával, Tim Cookkal folytatott telefonbeszélgetését idézte, amelyben látszólag inkább ő beszélgetett, Tim Cook pedig egyetértett. "Tim, tudod, az egyik legnagyobb dolog lenne számomra, ha elérhetném, hogy az Apple építsen egy, vagy akár több nagy üzemet Amerikában, ahelyett, hogy Kínába menne, vagy Vietnamba menne, vagy od amenne, ahova menni szoktatok, ha ehelyett itt gyártanátok a termékeiteket. Azt mondta [Cook]: Értem. Erre [Trump] én: Szerintem mi ennek meg fogjuk teremteni a feltételeit, ti pedig meg fogjátok csinálni. Óriási adókedvezményeket vezetünk be a vállalatok számára, aminek örülni fogtok." Az adókedvezmények mellett a szabályozások és korlátozások csökkentését is kilátásba helyezte a leendő elnök, függetlenül attól, hogy ez a demokrata, vagy republikánus értékrenddel egyeztethető-e össze. Szerinte a létező szabályokat bárki nevetségesnek találná. Az Apple még nem tett eleget az Ars Technica kérésének, hogy kommentálják Trump terveit.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

  • Eltörölheti a netsemlegességet az új FCC vezér

    Donald Trump emberéről még idén újra szavaznak, ezt követően kaphat ötéves vezetői pozíciót. A hálózatsemlegességi szabályozás felülvizsgálatát elsődleges feladatának nevezte.

Előzmények

  • Apple iPhone 7 - Hetes, ki hiányzik? Jack!

    Számos újítás került az idei iPhone-ba, de a legtöbben valószínűleg arra fognak belőle emlékezni, hogy ez az Apple első olyan mobilja, amin nincs jack csatlakozó.

Hirdetés