Új arculatot kapott a Poco

A brand többször megerősítette függetlenségét az anyavállalattól, most pedig az arculatot is frissítették.

A Poco első körben a Xiaomi almárkájaként mutatkozott be Pocophone néven, majd függetlenedett az anyamárkától. Kétszer. Legutóbb tavaly november végén erősítették meg a brand önállóságát és önálló identitását, most pedig bemutatták a Poco új arculatát. Az új szlogen, logó és kabala mellé részletes értelmezési útmutatót is mellékeltek.

A koncepció a Made of Mad, amit így hirtelen sehogy sem tudok úgy lefordítani, hogy esszenciálisan visszaadja, mire gondolt a költő. Majd gondolkodom rajta, egyúttal várjuk a lehetséges megoldásokat. A lényeg viszont, hogy a Poco szerint az általuk megalkotott emotikon újradefiniálja az őrület fogalmát. Merész koncepció. A glória a jóságot szimbolizálja, az antennák (nem szarvak) a szemtelenséget testesítik meg, azt az érzetet keltve, hogy a Poco mintegy telepatikusan képes terjeszteni az őrületet.


[+]

A tekintet (a szemek formája) éles kontrasztot hivatott alkotni a jóságot és a jóra való törekvést jelentő glóriával, a száj pedig a Poco szellemes, sziporkázó, vitriolos és elmés voltát hangsúlyozza. Na. Szóval ez az, amit a Poco közölni szándékozik az új logóval. Nyilvánvaló, hogy dolgoztak vele, meglátjuk, a piac hogyan fogadja ezt a szellemiséget és vizuális interpretációt, illetve milyen formában nyilvánul meg mindez a jövőbeni termékek vonatkozásában.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Poco

Azóta történt

  • Poco M3 - felújított állomás

    A kategória legjobb vétele papíron a Poco M3, amely a Xiaomi minőségével és rendszerével egyébként is ütőképes, de a hatalmas akkumulátor még rátesz egy lapáttal.

  • Bemutatkozott, és európai árat is kapott a Poco M3 Pro 5G

    5G-s mobil, 90 Hz-es kijelzővel, 48 megapixeles kamerával, méretes akksival, jó külsővel, olcsón? A Poco így csinálja.

  • Poco X3 Pro - hardverfrissítés

    Nem ügyeskedtek túl sokat a Poco X3 NFC-vel, tettek bele egy frissebb lapkakészletet, illetve több és gyorsabb memóriát. És ennyi pont elég ahhoz, hogy a szerényebb kamerák ellenére még mindig kiemelkedő ajánlat legyen a kategóriában.

Előzmények

Hirdetés