Új Christian Dior mobilok készülnek

Decemberben új telefonok bemutatására készül a híres francia divatház, a Christian Dior. A jövevények egytől egyik kagyló kivitelt kapnak, melyek szögletes burkolata bőségesen elegendő felületet kínál drágakövekkel történő díszítéshez. A sorozat két legolcsóbb tagja fekete, illetve részben aranybevonatos kivitelben, zafírberakással készül, melyek „mindössze” 6.500 dollárba, azaz 1,15 millió forintba kerülnek, míg a gyémánttal díszített vörös „Zelie” és a hófehér „Zenaide” 7.900 illetve 13.400 dollárért, vagyis 1,39 illetve 2,36 millió forintért lesznek elérhetőek. A gyöngykagyló héjából készített Naicre szintén mérsékeltebb áron érkezik majd, hiszen „csupán” 8.700 dollárt, azaz alig több mint másfél millió forintért kell érte fizetni, természetesen nettóban, mivel a fent említett árakra még rájön majd az ÁFA is.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés