Új érintőkijelzős felületen dolgozik a Nokia

A finn gyártó nemrég az interneten is elérhetővé tette a Captial Market Day prezentációjának anyagát, mely részben a mobilpiac fejlődéséről, 2009-es változásairól és a cég stratégiájáról szól, ám felbukkant benne egy érdekes kép is, melyet korábban számos helyen hamisnak gondoltak. Az alant látható kép a 344 oldalas Nokia prezentációból való, és habár csupán egy koncepcióról van szó azért az igencsak szembetűnő, hogy a kezelőfelület egészen más, mint amit az 5800 XpressMusic vagy az Nseries N97 kapcsán megismert a nagyérdemű. Talán ez lehet az első hivatalos utalás arra a kezelőfelületre, melyen a nemrég Hollywood mellett megnyitott kutatóközpont dolgozik. Egyelőre nem tudni semmi biztosan, csupán annyit, hogy a prezentáció szerves részét képezték az érintőkijelzős modellek, és nem csupán a Series 60 Touch alapú készülékek, de a Nokia N810 internettábla is. A prezentáció eredeti 20 MB-os PDF anyaga az alábbi linken érhető el.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés