Új kategóriát teremthet a Nokia: fenntartható tartóstelefon

A G42 5G-hez öt évig biztosít eredeti alkatrészeket a gyártó, a készülék maga pedig 82%-ban újrahasznosítható.

A mindössze két főverzióra kiterjedő terméktámogatás és a három évnyi biztonsági frissítés kissé elmarad a készülék várható élettartamától, de így is kiváló koncepció és kezdeményezés a tartóstelefon (igen, ezt most találtam ki, tehát már ilyen is van), amit minimum 5 éves használatra terveztek. A HMD az iFixit-tel együttműködve öt éven keresztül biztosít gyári alkatrészeket (csatlakozók, kijelző, akkumulátor), amelyeket otthon is nyugodtan kicserélhetünk. (Az már másik kérdés, hogy az SoC mit fog bírni az elkövetkező években.)

Ezzel együtt a Nokia G42 5G egy IP52-es minősítést is fel tud mutatni. A 20 wattos gyorstöltéssel dolgozó 5000 mAh-s telepet ugyan nem tudjuk úgy kikapni, mint egy levehető hátlappal szerelt készülékből, de könnyen cserélhető az úgynevezett QuickFix kialakításnak köszönhetően. A csereakku egyébként 25 euróba kerül, a 6,56 hüvelykes, 90 Hz-es képfrissítésű, HD+ felbontású LCD panel 50 euróba, a Type-C töltőcsatlakozó pedig 20 euróba, ha cserére kerülne a sor.


[+]

Az átlagosnál ellenállóbb plasztik házban egy 8 nanométeres, 2021-es Snapdragon 480+ 5G szett dolgozik 4 vagy 6 GB rendszermemória és 128 GB bővíthető belső tárhely mellett, fotózni az 50 megapixeles főkamerával lehet, a másik két szenzor 2 megapixeles, makró és mélység szerepkörben, a kameracseppben pedig 8 megapixeles szelfiegység figyel.


[+]

Van 3,5 milliméteres jack csatlakozó, FM-rádió, bekapcsológombba épített ujjlenyomat-olvasó és WiFi 5, a Bluetooth pedig 5.1-es szabványon dolgozik. Az Android 13-mal érkező készülék Nagyon Szürke és Hú, de Lila színben választható 249 eurós áron 6/128 GB-os memóriacsomaggal, itthon pedig 99 ezer forintért kerül a polcokra július elején.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés