Új kijelzőtechnológiák és némi gond a jelenlegi esetében a Samsungnál

A Korea Herald exkluzív értesülései alapján nem kizárt, hogy a később érkező Note9 esetében már az AMOLED panelben kell keresni az érintésen biometrikus azonosítót. A Samsung Display elvileg három, négy megoldást is előkészített a Samsung Electronics számára az ujjlenyomat-olvasó integrálására, mindkét divízió komolyan mérlegeli a lehetőségeket, amely alkalmas lenne kiemelni a Samsung szuperphabletjét a konkurencia idei csúcsmegoldásai közül.

A Vivo X20 Plus UD már megoldotta dolgot.
A Vivo X20 Plus UD már megoldotta dolgot. [+]

A csúcsmodellek koncepcióját rendszerint szűk fél évvel a várható megjelenés előtt véglegesítik, így a döntés még ebben a hónapban megszülethet az alkalmazott technológiát illetően. Egy másik forrás információi alapján a Samsung Displays a hajlítható AMOLED kijelző esetében is kísérletezik az integrált szenzor lehetőségével. A piacelemzők azt viszont nagyon határozottan valószínűsítik, hogy a Note9 ujjlenyomat-olvasója már az előlapi panelbe kerül, akár hajlítható, akár hagyományos, akár továbbfejlesztett fizikai tulajdonságokkal fog rendelkezni,

Elvileg a Note8 ujjlenyomat-olvasója határozottan kényelmetlen helyen van, noha a gyakorlatban azért többnyire nem tekintik tragikusnak.
Elvileg a Note8 ujjlenyomat-olvasója határozottan kényelmetlen helyen van, noha a gyakorlatban azért többnyire nem tekintik tragikusnak. [+]

Jusy Hong, az IHS Markit igazgatója a héten fejtette ki a Korea Display Spring Conference 2018 keretén belül, hogy míg az Apple megtartja a FaceID rendszert, a Huawei és a Samsung kiemelten dolgozik a kijelzőbe integrált ujjlenyomat alapú technológia optimális megalkotásán. Mellesleg, a Vivo által alkalmazott megoldást biztosító Synaptic korábban a Samsung Display partnereként tevékenykedett. Noha a technológia lényegesen drágább, mint a FaceID, a Samsung nagyjából tíz milliót értékesít a gyártó legdrágább Note szériájából évente, így alapvetően megérné fejleszteni a jelenleg is körélményes tömeggyártást.

A Galaxy S9-es szériánál már módosítottak.
A Galaxy S9-es szériánál már módosítottak. [+]

Ezzel együtt Koh Dong-jin, a Samsung vezérigazgatója Barcelonában úgy nyilatkozott, a Samsung kizárólag fejlett és kiforrott technológia megléte esetén szándékozik fogyasztói forgalomba bocsájtani akár felxibilis kijelzővel, akár előlapi ujjlenyomat-olvasóval szerelt telefonokat. Ettől függetlenül a jelenlegi, évek óta alkalmazott megoldások sem mindig kifogástalanok. Az Android Police belefutott néhány hibajelentésbe, amelyek főleg a nagyobb modellt érintik. Az S9+ kijelzője esetenként nem reszponzív, bár egyes S9 modellek is érintettek.

A jelentések szerint a mellesleg kimagasló megjelenítési minőségű panel esetenként érzékelési problémákat mutat.
A jelentések szerint a mellesleg kimagasló megjelenítési minőségű panel esetenként érzékelési problémákat mutat. [+]

A hibajelenség lényegében abból áll, hogy a kijelző egyes területei vagy teljesen érzéketlenek, vagy jelentős késleltetéssel dolgozzák fel a beviteli szándékot. A Samsung fórumain szintén többen felhívták a figyelmet a jelenségre, komplett halott területeket kifogásolva, jobbára a kijelző alsó felén, de az előfordulás randomnak tűnik, néhányan az értesítőpanelt nem tudják leimádkozni a hagyományos módon. A gond esszenciális hibának látszik, többen már így szedték elő a dobozból a készüléket, amit nem egy esetben cserélt is a gyártó.


[+]

A Samsung közleményben reagált az esetre, természetesen hangsúlyozva, hogy a felhasználói élmény és elégedettség mindennél fontosabb, a probléma felderítésén és megoldásán az érintett felhasználókkal együttműködve dolgoznak. Kérik, hogy aki hasonló diszfunkciókat, vagy reszponzivitási problémákat észlel, mielőbb vegye fel a kapcsolatot közvetlenül a gyártóval.

Előzmények

Hirdetés