Újabb érintőkijelzős Sony Ericsson készül

A japán-svéd gyártó első Windows Mobile alapú készüléke, az Xperia X1 még szinte meg sem jelent meg a boltok polcain máris felbukkantak a lehetséges utód képei. Az alant látható függőleges csúszkás kialakítású Sony Ericsson Xperia „utód” valójában csak egy koncepció. Azt azonban több forrás és maga a gyártó is megerősítette, hogy az X1 még csak a kezdet és a jövőben számos hasonló modell is piacra kerülhet, melyek nem feltétlenül ragaszkodnak majd a Windows Mobile operációs rendszerhez. A Sony Ericsson UIQ fejlesztések azonban leálltak, az egységes Symbian felület csak 2010-re várható, az Android pedig egyelőre nem győzte meg a gyártót, mivel az túlságosan sok szolgáltatást enged át a Google javára. Pontos információk tehát nincsenek az Xperia utódjáról, az azonban már biztosnak tűnik, hogy a gyártó egy másik teljes érintőkijelzővel szerelt mobilt is készít „Hikaru” belső néven, melyről egyelőre csak egy fantáziakép áll rendelkezésre, de nagy valószínűséggel a Walkman vagy a Cyber-shot széria tagja lesz és nem az Xperia frontot erősíti majd.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés