Visszatér az órába rejtett PDA

Beszámolók szerint a Fossil Palm OS-alapú okos órája jövőre visszatér. A Wrist PDA frissített verzióját januárban a Consumer Electronics Show (CES) kiállításon mutatják majd be.

A Fossil 2002 novemberében elsőként licencelte a Palm OS-t, röviddel ezt követően pedig bejelentette, hogy ők fogják piacra dobni a világ első Palm OS-alapú karóráját, a Wrist PDA-t. Azt ígérték, hogy a szürkeárnyalatos érintőképernyő mögött egy teljes értékű Palm OS 4 fog futni. Az órát még abban az évben bemutatták a Comdexen, ahol a kiállítás legjobbjának nevezték. Több halasztás után azonban 2003 szeptemberében a készülék egyszerűen "eltűnt".

Ám a fejlesztő cég álláspontja szerint a termék csak késik, nem került visszavonásra. Mint mondják, termékminőségi problémák léptek fel, emiatt kellett elhalasztani a forgalmazást. Az i4u portál hírei szerint a Wrist PDA-t újratervezik, és bemutatják a januári CES-en. Azt a PalmSource is megerősítette, hogy a licenctulajdonos 2005-ben visszatér.

Azóta történt

Hirdetés